Ha már a legújabb technológiai vívmányoknál tartunk, nemrégiben jelent meg a Microsoft nyelvi modellje, a ChatGPT.
Igen, hallottam róla, bár nem próbáltam még ki. Nem adódott olyan helyzet az életemben, amivel érdemes lett volna a ChaGPT-hez fordulni. Azonban a pácienseim jó véleménnyel vannak róla, egy apuka korábban arról számolt be, hogy együtt tesztelgetik a kislányával: legutóbb történelmet tanultak a programmal.
Vajon ez az oktatási rendszert is megreformálhatja?
Nem hinném. Az iskolákban így is, úgy is meg kell tanulnunk helyesen írni és fogalmazni, és ez így van rendjén. Egyébként nem érdemes egy nyelvi modellre támaszkodni száz százalékban, hiszen az is tévedhet, ilyenkor nekünk kell kiszűrnünk a hibákat, ahhoz pedig szükségünk van a megfelelő alapokra.
Ezekre az eszközökre inkább úgy érdemes tekinteni, mint egy mankóra. Irányt mutat, a kezünk alá dolgozik, de mindenképp érdemes apróbb simításokat végezni. Egy páciensem például azt mesélte, hogy ezzel tanul programozni, segít neki elmagyarázni a kódokat, így könnyebben megérti. Azonban nem írja meg helyette azokat.
Számos külföldi forrásból az derült ki, hogy az amerikai egyetemisták előszeretettel csalnak vele a vizsgákon.
Aki csalni akar, az így is, úgy is megteszi. Régen is volt plágium, ez nem változott azóta. Biztos vagyok benne, hogy erre is ki fognak találni egy olyan eszközt, ami szűri majd ezeket.
Idő kérdése és a tanárok is megismerik jobban az új nyelvi modelleket, ezáltal felkészültebbek lesznek a témában és könnyebben kivédik majd a csalásos eseteket.
Egyszerűbb lenne tiltani a nyelvi modelleket az iskolákban?
Szerintem nem érdemes. Ugyanazt gondolom ezekről, mint a többi technológiai eszközről: felettébb hasznosak, csak jól kell használni azokat. Ahogyan egy számítógépet, tabletet lehet tanulásra használni, úgy az MI-t is, érdemes inkább felhasználni az oktatásban, mintsem tiltani.
Azonban nem a ChatGPT az első mesterséges intelligencia, ott van például Alexa, az Amazon szolgáltatása, amely bármely kérdésre választ ad. OIyanra is, amire a szülő esetleg nem válaszolna. Ezeket az eszközöket sem érdemes korlátozni?